Árulkodó szavaink, avagy én a Te telefonodban

“A szövegre ügyet sem kell vetni, a hang, a gesztus viszont megérdemli a figyelmet… “

 (C.Rochefort)

 Mindennapjaink során folyamatosan érintkezünk másokkal, információkat és impulzusokat adunk és kapunk egymástól, interakcióba lépünk egymással. Kommunikálunk az élet minden területén – beszélünk barátainkkal, családtagjainkkal, s nem utolsó sorban üzletfeleinkkel és leendő üzleti partnereinkkel. Így aztán kommunikálni mindenki tud. Akkor viszont felmerül a kérdés, miért is van mégis ily rengeteg kommunikációs problémánk?

Kommunikációnk egy része tudatos – általában pontosan tudjuk, mi az, amit mondani akarunk, milyen szavak hagyják el a szánkat, esetleg azt is, hogy hogyan. Más része pedig akaratunktól független, s így gesztusaink, mimikánk, testtartásunk olyasmit is elárul rólunk, amit nem volt szándékunkban partnerünk tudtára adni. Ezért nem mindegy, hogyan is csináljuk!

A beszéd gyakorlatilag majdnem minden interakciónkban jelen van. A személyes kommunikáció során érzékeljük partnerünk reakcióit – látottakat és hallottakat egyaránt -, s ezek gondolatokat és reakciókat váltanak ki belőlünk. Mi pedig a magunk részéről információt közlünk szavainkkal, gesztusainkkal, hanglejtésünkkel, testtartásunkkal. Értelmezhető jelzéseket adunk le akkor is, ha meg sem szólalunk – izgünk-mozgunk a széken, grimaszolunk, kacsintunk, stb. Szándékainkkal ellentétben gyaktran szavainknak van a legkisebb kommunikációs értékük. Kutatások szerint a hallgatóságra gyakorolt hatás 55 %-át adja a testbeszéd (szemkontaktus, mimika, gesztusok, stb.), 38-át a hangszín és hangjellemzők és csak a maradék 7 % az elhangzott tartalom jelentősége. (Mindig rácsodálkozom, hogyan is lehet ezt ilyen pontosan megállapítani, de nems ez a lényeg, hanem az arányok.) A szavak elsősorban gondolatokat, a metakommunikációs jelzések pedig érzelmeket váltanak ki belőlünk. A metakommunikációs jelzések tükrözik a két fél viszonyát. Mondhatjuk, hogy egy személyes beszélgetés kapcsán legalább akkora szerep jut a szemünknek, mint a fülünknek. Abban az esetben viszont, ha a kommunikációs csatorna egy telefon, már csak szavainkra és hangukra hagyatkozhatunk, hogy a megfelelő hatást tudjuk elérni.

Minden emberre ugyanúgy jellemző a hangja, mint a mozgása, mimikája, taglejtése. Hangunk tulajdonságai – az erő, magasság, szín, időtartam – egyrész fizikai adottságainktól, másrészt pszichikai tényezőktől függnek. A hangzás milyensége függ a légzéstől, a gége- és az artikulációs szervek működésétől, valamint egy sor más  személyiségjegyet tükröző jellemzőtől. Ilyen pl. az akcentus, tájszólás és kifejezések, szleng, szakzsargon, s bármilyen nyelvi kifejező elem, ami utalhat az etnikai vagy társadalmi hovatartozásra. Hangulatunkról, érzéseinkről pontos képet ad pl. a hangszínünk, a hangerő és a hangmagasság. A határozott, érces hang magabiztosságot, a remegő, halk beszéd félénkséget, félelmet tükrözhet. Sok férfi beszél mélyebben saját természetes beszédhangjánál, hogy férfiassabbnak tünjön egész személye. (Egyébként minden ilyen fajta eröltetett beszéd károsodást okozhat a hangszálakban). Bármilyen fura nemcsak a beszédünk választékossága, de hangszínünk is jelentősen függ személyiségünk érettségétől, kultúráltságunktól, műveltségünktől, a másikkal szembeni toleranciánk mértékétől.

A beszéd hangereje is rengeteg információt rejthet számunkra. A hangerő sok lelki és érzelmi tényező pontos mutatója. A beszéd hangerejének növelése mindig a beszéd finomságának rovására megy. A túl hangos beszéd a beszélő önkontroljának vagy megfelelő önértékelésének a hiányát is jelentheti, de lehet  a harag és figyelemfelkeltés eszköze is. A hangosan, haragosan beszélő emberrel ajánlottbaz ő hangerőssége alatt, nála lassabban beszélni, így nyugodtabb vizrekre evezhetünk. Ha valaminek a sürgősségét akarjuk mérzékeltetni érdemes a megszokottnál kissé gyorsabban és hangosabban közölni kívánságainkat. A csendesebb, mérsékelt tempójú beszéd nyugodtságot, a nagyon halk visszafogottságot, visszahúzódást tükröz.

Beszédünk rendelkezik még mélységi és magassági határokkal. A mély hangú beszéd az érettség, tapasztaltság, higgadság érztését árasztja. A mély és középmagasságú hangok találkozása nyugalmat és barátságosságot tükröz; míg a magas hang a környezethez való aktív viszonyt, esetleg elutasítást közöl. Az ide-oda ugráló hangmagasság a kiegyensúlyozatlanság jele. Ha partnerünk izgatott, akkor hangmagassága nem lépcsőzetesen, hanem hirtelen emelkedik-süllyed, gyorsabban veszi a levegőt, tempója felgyorsul, ritmusa szaggatott lesz.

Hogy mennyire az elhangzott információra vagy inkább a hang sajátosságara figyelünk, könnyen ellenőrizhetjük rádióhallgatás közben. Az egyes bemondók elfogadottságát, népszerűségét nem az általuk közvetített gondolatok értéke határozza meg, hanem beszédstílusuk és hangjuk sajátosságai. Mint hallgatók, pontosan érzékeljük a kezdők izgalmát, a befutottak esetleges fennhéjázását. A hang sajátosságainak tudatos alkalmazásával és beszélgető partnerünk által elvárt beszédstílus (pl. szleng, laza moindatszerkezet, stb) használatával kiszámíthatóvá válik a másik reakciója.

Ha tudatosan figyelünk a hangszínre, a hangerőre és hangmagasságra és alkalmazásával fontos információkhoz juthatunk, s ha saját kommunikációnkban is alkalmazzuk ezeket az ismereteket, úgy saját üzenetünket pedig hatékonyabban támaszthatjuk alá. Egy 1974-ben Scherer által végzett kísérlet kimutatta, hogy a kísérleti alanyok a hangszín, a hangerő, a beszédtempó és a hangmagasság változásai alapján nagy pontossággal tudták meghatározni a beszélő érzelmi állapotát.

Ugyanúgy, ahogy a személyes kommunikációban az egymással egyetértésben lévő személyeknél megfigyelhetjük testmozgásuk, mimikájuk összhangját, ahogy lassú összehangolt harmóniatáncot lejtenek, szinte azonosulnak egymással, beszédünkben is alkalmazhatjuk az összhang, az illeszkedés technikáját. Az összehangolt légzés, beszédtempó egyetértésre utal. Hangunkkal az egyensúly kialakítása érdekében illeszkedhetünk a másik hangszínéhez, beszédsebességéhez, ritmusához, hangerejéhez. Ha viszont az a célunk, hogy befejezzük a beszélgetést, az összhang megbontása – pl. hangszín- és ritmusváltás – gyors eredményre vezethet.

 A legfontosabb minden kommunikációban, hogy tiszteljük önmagunk és a másik személyét, véleményét és érzéseit, és nem gondoljuk azt, hogy az összhang minden esetben egyenlő az egyetértéssel. A kommunikáció összhangját az teremti meg, ha az abban résztvevő személyek tisztelik egymás emberi méltóságát. Ezen az alapon születhet csak meg a valódi párbeszéd, esetleges egyetértés vagy együttműködés.

S hogy az emberi kommunikáció nemcsak napjainkban okoz fejtörést, hanem eleink is ugyanazokkal a gondokkal küzdöttek és gondolatokkal támogatták kortársaikat, arra a legszebb példa Rudyard Kipling tanácsa: „Ha méltányolni akarjuk, amit a másik mond, összhangot kell teremtenünk. Az összhanghoz nem szükséges a mondanivalóval való egyetértés, nem szükséges, hogy kedveljük a másikat, viszont szükséges személyének és szükségleteinek tiszteletben tartása. A szavak a legerősebb kábítószerek, melyeket az emberiség eddig feltalált.”   

Mert ugye az emberi természet nem sokat változott az elmúlt századok és ezredévek alatt.

Görög Mária

Hozzászólások

Szóljon hozzá Ön is!