Az én Karácsonyom

Szeretem az ünnepeket. A Karácsonyt meg különösen. A készülődések, a várakozás, az előző napok izgalma, majd a Karácsony este csendesebb, ám mégis felfokozott légköre már gyerekkoromtól egészen különös helyet foglal el az életemben.

Mostanában sokat beszélünk a Karácsony elüzletiesedéséről, stresszes előkészületeiről, ám nagyon keveset arról, mit jelent nekünk Az az Este, annak az egyetlen naptöredéknek a megélése. Hogyan határozza meg az utána következő napok hangulatát, melyek majd szépen, a maguk egyszerű természete révén meghatározzák év végi hangulatunkat, ami ugye – minthogy minden vég egyben a kezdete is vala egy másik dolognak – az új évünk szeretetteljes kezdetének záloga is lehet.

Persze tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű, miközben biztos tudásom van arról is, hogy de igen, mégis. Mert egyszerűen valahonnan el kell kezdeni. És számomra a Karácsony éppen ez a kiindulópont. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a szeretet minden emberi kapcsolat egyetlen értelmes, élhető és átérezhető alapja. S a Karácsony – bármily patetikusan is hangzik ez napjainkban – a szeretet ünnepe. S mint minden egyes dolgot, ami széppé teszi a világot, a szeretetet is gyakorolni kell. Nem csak úgy van, és kész, hanem energiát kell befektetni abba, hogy mindig ott legyen velünk, hogy képesek legyünk akkor is megélni, mikor nem csillognak raggatott díszei, hanem saját belső lelki tartalékunkból kell újramerítkeznünk.

S az ünnep, a maga csillogásával és külső-belső ragyogásával éppen ennek a tartaléknak a felhalmozását szolgálja. Mert kell a pillanat, amikor semmi más nem fontos számunkra, minthogy magunk köré gyűjtsük szeretteinket, és kifejezzük szeretetünket. Átöleljük őket tettel és lélekkel, és szavakkal és gondoskodással.

Én szeretem a Karácsonyt azért is, mert már gyerekkoromban megtanultam szeretni. Szeretem a minden évben változatlanul ismétlődő karácsonyi vacsorákat, melyek menete minden évben ugyanaz, s mégis minden év felejthetetlenül egyedi.

A Karácsony a mi családunkban mindig úgy indul, hogy pont egy héttel korábban van, mint ahogy azt a rá való méltó felkészülés igényelné. Aztán persze kiderül, hogy pont időben van minden, és időben áll a fa, minden készen áll a karácsonyi vacsora elkészítéséhez, időben elkészül a hal, a saláták, hirtelen megterül az asztal, és mindenki ünneplőbe öltözött, hogy aztán elindulhasson a nagy családi örömünnep. Mindig ugyanaz, mindig ugyanúgy, amitől mindig az az érzésem van, hogy ennél már nem is lehetne szebb. És ezt ilyenkor ki is mondom, úgy, ahogy érzem, egyszerűen és emelkedetten, mert ezek nélkül a patetikusan egyszerű pillanatok nélkül az életünk szegényebb lenne, mondhatnánk, kevésbé emberi. Ezek azok a pillanatok, amikor hálát adhatunk a sorsnak, Istennek, hogy megélhettük.

Szóval én úgy szeretem a Karácsonyt, ahogy a szerelmes szereti kedvesét – egyszerűen szőrőstűl- bőröstűl. Szeretem, mikor már mindannyian ott toporgunk az asztal körül, hogy minden a helyén legyen, ahogy egymás elől elbújva szedjük elő az ajándékokat rejtekhelyükről, hogy a fa alá kerüljenek, ahogy szépen kicsinosítjuk magunkat egymásnak, ahogy elérzékenyülünk az asztal köré gyűlve az egymásnak elmondott jókívánságoktól, ahogy kibontjuk az ajándékokat, és mindegyiknek együtt örülünk, ahogy előkerülnek a régi családi történetek, velük együtt azok, akik a gyerekeim számára már csak fotón meg a családi legendákban élnek, s ahogy az este az éjszakába nyúlik, mert annyira szép, hogy egyszerűen nincs kedvünk befejezni. És ilyenkor kézzelfoghatóvá válik a szeretet, ott van bennünk és velünk és körülöttünk, és a nincs más dolgunk mint átadni magunkat neki.

Görög Mária

Hozzászólások

Szóljon hozzá Ön is!