Ostovák és Duli-fuli

Szofi– Ostova! – hasít Szofi hangja a levegőbe! – Ostovák, ostovák, – kántálja tovább most már többes számban felháborodottan visítva. (Na ja, így jár, aki beleköt egy olyanba, aki nem tudja kimondani a b betűt.)

Szofi 3 éves tünemény. Határozott, cserfes és ellentmondás nem tűrő. Rendes második gyerekként megszokta, hogy ki kell harcolnia magának, amit akar. És akarni, azt tud.

 – Kik ostobák, Szofi?

 – Hát azok! Én akartam vezetni, és ők elfoglalták a helyem, – süvíti felháborodottan.

 

Ostovák egyébként egy 5 – 6 éves forma testvár pár. Fiúk. Szüleik zavartan hallgatják Szofi kirohanását, de szerencsére nem avatkoznak bele. Gondolhatják, két fiú csak elbír egy 3 éves forma hárpiával.

– Lehet, hogy nem ostobák, csak mást akarnak, mint te? – kérdezem.

– De, ostovák! – jelenti ki újra.

– Szofi akart vezetni, és ők odaültek, – magyarázza húga felháborodást Lau.

– És ettől ostobák? – kérdem.

– Hát nem, – mondja bizonytalanul, mert ő is érzi, hogy ezzel az ostobasággal valami nem stimmel, de mégis ki kell állnia valahogy Szofi mellett.

– Szofi, gyere ide egy kicsit! Mit szeretnél?

– Vezetni! Nekem jutott eszembe!

– Nem lehet, hogy nekik is eszükbe jutott? Megkérted őket, hogy engedjenek oda Téged is?

– Nem! Nem akarom, hogy ott legyenek!

– Te tudod. Azért csak próbálkozz.

Duli-fuli kezd lehiggadni. Pár perc múlva már Ostovák Ítélkező bajnokunkkal és az ő Békefenntartó testvérével együtt vezetik a vonatot.

Mi történt? Szofi, miután rájött, hogy semmi együttérzésre nem számíthat nálunk, és valójában játszani akart, egyszerűen taktikát váltott. Harcias, agresszív helyett együttműködővé lépett elő. Nem a „vagy neked van igazad, vagy nekem”, hanem az „oldjuk meg együtt a helyzetet, hogy mindannyiunknak jó legyen” módszerrel oldotta meg a problémát. (Amit egyébként magának teremtett, de ez egy másik történet.)

Elgondolkodtam. Honnan ered ez a „zsigerből jól elítélünk másokat, elutasítjuk az egész személyüket, ha nem úgy viselkednek, ahogy az nekünk tetszik” mentalitás? Persze sokat számít, hogy milyen a habitusunk, milyen géneket örököltünk őseinktől. (Ezt megtapasztalhatja mindenki, aki figyelemmel kíséri egy kisgyerek fejlődését, növekedését.) Ám az is sokat nyom a latba, hogy mit erősítünk meg a gyerekben, egy másik ember viselkedésében. Például hogyan reagálunk egy-egy ilyen kirohanásra.

Beszélgetéseim során megannyiszor tapasztalom, hogy kapcsolatok mennek tönkre amiatt, mert a környezet nem veszi magának a fáradtságot arra, hogy tisztázza a helyzetet, hanem csak bólogat!

Panaszkodó társadalom vagyunk. Sokan olyan maguk választotta klubokba tartoznak, melyeket az egymás gondjainak rágcsálása köt össze. Való igaz, kell lennie mindenkinek az életében olyan helynek, olyan embernek vagy embereknek, akik meghallgatják, ha valami gondja van. De nem mindegy, hogy ezt hogyan tesszük. Mert az „együtt szidom Veled, mert szolidáris vagyok” nem mindig a legjobb módszer egy-egy helyzet megoldására. Pedig hajlamosak vagyunk ezt tenni, mert ez az egyszerűbb, konfliktusmentesebb.

Barátok és barátnők játszanak panaszkodós társasjátékokat, melynek tárgya az aktuális barát – barátnő, főnök – beosztott, kolléga, szomszéd, stb. valós vagy vélt viselt dolgainak felhánytorgatása. Anyák szidják kórusban gyerekükkel vejüket – menyüket, főnöküket (s most nem sorolom tovább)

Ez pont ugyanaz, mintha Szofit megerősítenénk abba, hogy Ostovák, igenis Ostovák, anélkül, hogy megtudnánk, mitől váltak azzá. S miért is ne tehetnénk ezt, hisz szeretjük Szofit, így nem kétséges, hogy neki van igaza. Vagy mégsem?

Nem akarok senkinek minden esetre érvényes megoldási tanácsokat adni. Azt azonban a saját tapasztalatomból tudom, hogy

Gondolj vissza arra, Te hogyan szoktál reagálni, ha valaki elkezd Neked egy másik emberre panaszkodni! Hagyod, hogy elmondja, és figyelsz rá? Csatlakozol hozzá? Elmondod, hogy Te mit csinálnál vagy csinálsz hasonló helyzetben?

Te hogy reagálsz az ilyen visszajelzésekre, ha Neked van gondod?

Nincs minden esetre egy Jolly Joker megoldás. Hagyatkozz az érzéseidre, a józaneszedre, és ha másik ember valóban fontos Neked, ne a könnyebb megoldást válaszd! Inkább kérdezz, mint tanácsot adj, hogy a másik elmondhassa, amit szeretne. Utána tégy józan belátásod szerint, szeretettel, így nem esel az egyszerűbb felületes egyetértés csapdájába.

Te mit gondolsz erről?

Őszinte híved, Mása

Szerző: Görög Mária, kommunikációs tréner, tanácsadó

Ha tetszett a cikk, nyugodtan küldd tovább, idézz belőle, csak mindenképpen tüntesd fel a forrást és a szerzőt.

 

Hozzászólások

Szóljon hozzá Ön is!